Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében azt a három fontos makroadatot elemeztük, amelyet ma tett közzé a KSH és amely meghatározhatja a magyar GDP-növekedés ütemét is. Ezek az ipar, a kiskereskedelem és a külkereskedelem. Minderről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makroelemzőjét kérdeztük. A második részben arról volt szó, hogy Magyarország történelmi csúcsra emelte nettó áramexportját Ukrajna felé. Hogy mi áll emögött, arról Weinhardt Attilával, a Portfolio energiapiaci elemzőjével beszélgettünk.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen okok vezethettek oda, hogy több magyar szurkoló nem jutott el a Skócia-Magyarország mérkőzésre, mert a repülőgépük több órát késett. Vendégünk Pető György, pilóta. A második blokkban azt jártuk körbe Madár Istvánnal, a Portfolio vezető makroelemzőjével, hogy miért emelkedett történelmi csúcsra a külkereskedelmi többlet Magyarországon.
Nemrég letelt az ötödik Orbán-kormány első két éve, ami egyben azt is jelenti, hogy félidejéhez érkezett a választási ciklus. Ebből az alkalomból Zsiday Viktorral, a Citadella Alap portfóliómenedzserével, valamint Madár Istvánnal, lapunk vezető makrogazdasági elemzőjével értékeltük a kabinet gazdaságpolitikai eredményeit. Az elemzők a nagyképet nem látják túl hízelgően, a következő két évben viszont simán benne van, hogy jobb lesz, mint a ciklus első fele. Az inflációs pályáról megoszlanak a vélemények, az akkumulátorgyártást viszont úgy vélik, a ciklikus visszaesés miatt korai lenne temetni, a hosszú távú hatás tekintetében persze kétséges, hogy valaha bejön-e a kormány számítása – egyebek mellett ezekről a témákról is szó volt a Portfolio Checklist vasárnapi különkiadásában, amit ebben a cikkben meg lehet hallgatni, és főbb állításait tekintve el is lehet olvasni. A műsor már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és a cikk végén beillesztett lejátszóban is.
Székesfehérvár és Debrecen után Herceghalomra érkezik a Portfolio gazdasági roadshowja: az előadók között lesz Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője, Bókay Márton államtitkár is. A belépés ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges.
Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország vérkeringésében a nagyvárosok: a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért 2024-ben ismét vármegyeszékhelyekre látogat a Portfolio ingyenes konferenciasorozata. Találkozzunk június 6-án Debrecenben: a belépés ingyenes!
Az év további részében minimális mértékben emelkedik majd az infláció, de 2025 elején újra csökkenő pályára áll az áremelkedés üteme, vagyis akkorról folytatódhat a dezinfláció - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Portfolio-nak adott interjúban, amelyet Madár István, lapunk vezető makroelemzője készített a Portfolio Hitelezés 2024 konferencián.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása, amelyet rendhagyó módon a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciára kitelepült stúdiónkban rögzítettünk. A mai adásban egy vendégünk volt, Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke, akit Madár István, a Portfolio vezető makroelemzője kérdezett többek között arról, hogy miért állt meg a dezinfláció, mi az MNB célja a forint árfolyamával és mi lesz az alapkamattal ebben a turbulens nemzetközi környezetben. Virág Barnabást a kormány és az MNB közti vitáról is kérdeztük.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A műsor első részében az áprilisi inflációs adatot elemeztük, amely alapján egy időre vége lehet az árcsökkenés időszakának. Vendégünk volt Madár István, a Portfolio vezető markoelemzője. A második blokkban arról volt szó, hogy mekkora kamatterhet jelentenek az államnak a lakossági állampapírok és miben érdemes gondolkozni, ha a Prémium Magyar Állampapír kamatát már nem tartjuk elég vonzónak. Erről Árgyelán Ágnest, a Portfolio pénzügyi elemzőjét kérdeztük.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy járható út-e amerikai számára, ha nem közvetlenül Oroszországot szankcionálja, hanem azokat az országokat – kiemelten Kínát – amelyek segítenek az oroszoknak a szankciók kijátszásában. Vendégünk volt Szabó Dániel, a Portfolio makroelemzője. A második blokkban a kedden közzétett, márciusi kiskereskedelmi adatokat elemeztük Madár Istvánnal, a Portfolio vezető makroelemzőjével.
Ingyenes tavaszi országos gazdasági rendezvénysorozatunk záró állomásaként Pest vármegyébe látogatunk. Találkozzunk június 12-én Herceghalmon!
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy miért lett Magyarország Európa második legszegényebb országa a lakossági fogyasztás alapján és miért hagyta le a román fizetések vásárlóereje a magyarét. Ezek mellett szó volt a friss GDP-adatról is. Vendégünk volt Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője. A második részben az OTP rejtélyes bankfelvásárlásáról kérdeztük Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét, aki azt is tudni véli, hogy melyik bank lehet az OTP kiszemeltje.
Helyesbítés: a podcast hanganyagában a Luminor Bank jelenlegi tulajdonosaként egyszer hibásan a Blackrock-ot neveztük meg a valós Blackstone helyett. A hibáért elnézést kérünk.
Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország vérkeringésében a nagyvárosok: a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért 2024-ben ismét vármegyeszékhelyekre látogat a Portfolio ingyenes konferenciasorozata. Találkozzunk június 4-én Székesfehérváron: a belépés ingyenes!
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy nem viszi-e rossz irányba a kormány az országot, ha olyan gazdaságpolitikában hisz, amely a jelenlegi fejlettségi szintünkön nem hoz érdemi előrelépést. Erről Madár Istvánt, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A második blokkban az Nvidia árfolyamesésének okait elemeztük Jónap Richárddal. A Concorde részvénypiaci stratégiája azt is elárulta, hogy van-e olyan sztori, amely a mesterséges intelligencia után megmozgathatja a befektetők fantáziáját.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása, amelyben többek között a friss inflációs adatról, a forint árfolyamáról, a kamatdöntésekről, a BUBOR-DKJ-vitáról és a Magyar Nemzeti Bank eredményeiről beszélgettünk Kuti Zsolttal, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi piaci és makrofinanszírozási elemzésekért felelős ügyvezető igazgatójával.
A szakértők többsége egyetért abban, hogy a megemelt árú lakossági földgáz átlagárának a havi fogyasztási súlyok alapján való mérése nem szerencsés. Ugyanakkor eddig nemigen született olyan írás, amely bemutatta volna, hogy konkrétan hogyan kellene mérni a földgáz-árindexét ebben a különleges helyzetben. Ez a cikk erre igyekszik válaszolni, bemutatva többféle megoldási lehetőséget. A lényeg az, hogy a megemelt árú földgázfogyasztás éves súlyozásán alapuló magyar árindex 2023-ban 18,7-18,8% lett volna, 1,1-1,2 százalékponttal magasabb, mint a ténylegesen mért. Az éves árindex azonban így is egy számjegyű lett volna, igaz, nem októberben, hanem novemberben.
Ha a jelenlegihez hasonló mértékű költségvetési deficittel fut tovább Magyarország, előbb-utóbb a piacok megbüntetik, ez a tapasztalat. A magyar gazdaságpolitika új vezetője Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki a magas nyomású gazdaságban hisz, magas növekedéssel, potenciálisan magas költségvetési hiánnyal, aminek számos kockázata van. A hazai makropályával kapcsolatban sok a kérdőjel, 2024 ugyanakkor jobb lehet, mint 2023 volt, ami viszont még meg is erősítheti a kormányt abban a hitében, hogy jó úton jár. De hogy szállt el Magyarországon a büdzsé hiánya ilyen drasztikusan, és ha új ura is van a kormányzati gazdaságpolitikának, van-e ura a költségvetésnek? Egyebek mellett ezekről a témákról – és persze a kilátásainkról – kérdeztük Zsiday Viktort, a Citadella Alap portfóliókezelőjét, valamint Madár Istvánt, lapunk vezető makrogazdasági elemzőjét a Portfolio Checklist szombati különkiadásában.
A keletnémet tartományban előretörtek a radikális erők, kisebbségi kormány alakult.
Sokan használják az AVDH-t.
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.